George Hotz aka Geohot nem ismeretlen szereplő, eddig iPhone hekkeléseiről (jailbreak) volt ismert. Most a kor szellemére hallgatott, ugyanis készített magának egy önvezető autót a saját elképzelése szerint. Ezt egy Acura ILX szedán “meghekkelésével” és átalakításával tette meg csekély 1 hónap kemény munkájával és egyedül. A projekt októberben indult, mára van egy működő prototípusa belőle. Hotz mindig is kereste a kihívásokat, azoknál az it cégeknél, ahol dolgozott sem bírta sokáig, végül megalapította saját egyszemélyes cégét, a comma.ai-t. Az önvezető autó ötlete onnan származik, hogy a Mobileye rendszernél (a Tesla autókban ez a szoftver irányítja az önvezetést) szeretett volna egy tökéletesebbet készíteni, annak hibáit kiküszöbölve. Ez annyira jól sikerült, hogy maga a mesterséges intelligenciától mostanában rettegő Elon Musk is állást ajánlott neki, mert megtetszett házi Autopilot rendszere, igaz ő a saját rendszeréhez kérte fel. Hotz visszautasította első körben, mert nem tetszett az ajánlat neki, pedig állítólag még jutalékot is kapott volna minden egyes eladott rendszer után.
Hotz barkácsmegoldása teljesen más, mint a jelenleg a piacon lévő automata rendszerek. Vannak itt is előre programozott rutinok, viszont mesterséges intelligencia segítségével „vezeti” a kocsiját, ez tanulta meg Hotz autóját vezetni (deep learning), ehhez viszont kellett néhány hónap árult el egy kulisszatitkot. Sőt még beállt Uber sofőrnek is az Acura-jával, hogy tapasztalatot szerezzen a városi közlekedésből a gépi elme. A legnagyobb probléma szerinte ma az önvezető autókkal kapcsolatban, hogy nem úgy vezetnek, mint egy ember. Egy ember hibákat követ el a vezetés során, melyeket korrigál is azonnal, ha tud, így senki sem tökéletes vezető, ahhoz évek rutinja kell és minden olyan helyzetet kipróbálni és megoldani, ami egy gépjármű vezetése során felléphet. Viszont az ember tanul és egyre jobban oldja meg a váratlan helyzeteket is később. Hotz ezt a tanulási folyamatot szeretné lemásolni a mesterséges intelligenciájával, vagyis azt mint egy oktató tanítja folyamatosan.
Vagyis ez merőben más elképzelés és láthatóan nem is piacképes a Google és a Tesla megoldásaihoz képest, hiszen csak ha tökéletes a gépi algoritmus lehet alkalmazni majd. Az ILX jelenleg kábelekkel és számítógépekkel van tele, mindenféle modulokkal, sőt még egy 21 colos monitort is betett a műszerfalra applikálva. Amint kész lesz a rendszere Hotz magát a kit-et akarja forgalmazni csak, hasonlóképpen, mint a kaliforniai Cruise rendszere. A self-driving modul 1000 dollár lenne csupán, igaz minden gyártónak a saját modelljéhez kell majd igazítania. Persze ezek csak álmok, hiszen nyilván a nagyobb gyártók előbb vagy utóbb olyan ajánlattal fognak Hotz számára előrukkolni, amit nem tud majd visszautasítani. Magányos feltalálók lehet, hogy tehetségesek, de mind rossz üzletemberek. Gondoljunk csak Nikolai Teslara, nyomorban, magányosan és elfeledve halt meg.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
Donald Trumpnak az általa nagynak és gyönyörűnek nevezett, szerteágazó, Amerika sok rendszerét megreformáló salátatörvénnyel sikerült elérnie második elnöksége első nagy törvényhozási sikerét.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!